A szobámban ébredtem fel. Fer ott ült mellettem és figyelt engem. Halványan rámosolyogtam.

-          Minden rendben?

-          Persze, csak… Semmi. Köszi.

-          Nincs mit. Ki volt az a srác?

-          Egy ideig jártam vele. Egy nagyon rövid ideig.

-          És?

-          Csak olyat tett, ami miatt szakítottunk. Seb segítségével dobtuk ki akkor.

-          Mit csinált? – feszült meg. Éreztem, hogy kezd ideges lenni.

-          Anyu! Jól vagy? – futott az ágyhoz Maxi és hozzám bújt.

-          Semmi bajom. Ne, ne pityeregj! Anyu jól van! Csss! – Fer láttam, hogy kissé megenyhült. Rajtunk merenghetett magában.

-          De biztos jól vagy? Nem bántott a bácsi?

-          Bántott? – kérdezte Fer egyből. – Mi az, hogy bántott?

-          Kisfiam. Menj szépen ki. Szeretnék apuddal beszélgetni.

-          Oké. Már megyek. – megvártuk, míg kimegy és az ajtó becsukódik. Ekkor rám nézett kérdőn. Mélyet lélegeztem.

-          Aznap épp vitatkoztunk valamin. Nagyon összevesztünk, és lekevert nekem egy pofont.

-          MI?

-          Aztán megfogta a karom és elkezdett rázni. Nagyon megijedtem. Maxi ért be először a szobába, és persze a kis angyalkám egyből meg akart menteni. De az az állat meglökte, és Maxi elesett, buksiját pedig beütötte a kisasztal szélébe. Úgy megijedtem, hogy baja esik!

-          Istenkém… Ne! Ne sírj! Nem a te hibád! – ölelt magához. Jól esett a közelsége.

-          Szegénykém, rohantunk a korházba.

-          Már nem lesz bajotok. – simította meg az arcom.

-          Khm… Zavarok? – nyitott be Mark.

-          Nem. Szia! – néztem rá mosolyogva. Fer felállt, Mark pedig leült a helyére, átölelt. Én eltávolodtam picit tőle, majd csókkal üdvözöltem. Mindezt Fer szeme láttára. Viszont az a csók elég érdekesre sikerült.

-          Én… Most magatokra hagylak titeket.

-          Mi is megyünk.

Kimentünk és leültünk az asztalhoz. Ekkor már kész volt az ebéd. Lényegében Fer és Maxi beszéltek. Szinte be sem állt a szájuk. Maxi elmesélte neki a sikeres cipőfűző kötést. Mark eléggé szótlan volt, és csak piszkálta a tányérjában levő ételt.

-          Valami baj van? – érdeklődtem meg.

-          Semmi, semmi. – nem nézett a szemembe. Valamit titkol! De vajon mit?

-          Ugyan, olyan letört vagy! Mi az?

-          Semmi, tényleg!

Fer is érdekesen nézett rá, de nem szólt semmit. Tekintetével elkapott, s nem is eresztett. Azt hiszem, kezdek ismét bele szeretni. De nem tehetem! Nem tehetem ezt Markkal! És, magammal sem…