Beléptünk a fürdőbe. Fer becsukta az ajtót, majd átölelt hátulról és a nyakam kezdte csókolgatni. Keze a hasamon nyugodott.

-          Szeretlek kicsim. Téged is és a babánkat is. És Maxit is. Meg tudsz nekem bocsátani? – fordított maga felé. Könnyek lepték el a szemem, amire most hirtelen nem számított. Épp szólni akart, de én a szájához érintettem az ujjam, hogy maradjon csendben.

-          Én nem haragudtam rád eddig sem. Nincs mit megbocsátanom. Nagyrészt én is tehetek róla, hogy nem voltál benne biztos, a te fiad-e.

-          Ezt hogy érted?

-          Jóformán 5 évre leléptem. Honnét is lehettél benne biztos, hogy én nem hazudok-e neked?

-          Ne okold magad. – kért, és leült a kád szélére. Az ölébe ültetett. Átkaroltam kezeimmel a nyakát. – Nem vagyok jó apa.

-          Ez nem igaz! Te vagy a legjobb ember, akit kívánhatna magának apának. Ne mondj ilyet.

-          Ha igazán jó apa lennék, akkor tudnom kellett volna, hogy biztos az én fiam! Nem lehetett volna olyan megingásom, egy pici sem!

-          Jaj, Fer… - simogattam meg az arcát és egy puszit adtam a szájára.

-          Nem csodálkoznék azon, ha többet nem akarnál látni.

-          Ha így lenne, most nem ülnék itt veled a kád szélén, arra várva, hogy a kádban élvezhessem az ölelésed.

-          Csodálatos vagy. Köszönöm.

-          Én köszönöm, hogy itt vagy. De beszállunk már végre a kádba? – vettem elő a boci szemeim.

-          Csak természetes.

Fer engedte meg a vizet, majd mindketten levetkőztünk és beszálltunk a kádba. Elkezdett tusfürdővel lemosni. Ez után hátradőlve élveztem, hogy ölel. Még a szemem is becsuktam.

-          Még ébren vagy? – suttogta.

-          Ébren. Csak olyan jó ez így. – egy puszit adott a buksimra. – Szerinted fiú vagy lány lesz? – pillantottam fel az arcára. Felsóhajtott.

-          Nekem végül is mindegy. A fontos, hogy egészséges legyen.

-          De mégis?

-          Hát… Nagyon örülnék, ha kislány lenne. – nézett rám csillogó szemekkel.

-          Kislány? – mosolyogtam rá. – Azt hittem fiút szeretnél.

-          Szeretném, ha lenne kislányunk. Olyan édesek. – simogatta meg a hasam. – Te?

-          Én is kislányt szeretnék.

-          Akkor nem lesz vita. De azt tudnod kell, hogy én nem vagyok gyakorlott az apaságban még. Félek, hogy valamit elrontok, vagy rosszul csinálok, nem tudom, hogy merem majd a karjaim közé venni. Olyan picikék és törékenyek. Félek, hogy valami bajuk esik, ha én megfogom.

-          Nando. – kuncogtam fel kedvesen. – Ettől nem kell tartanod. Majd együtt mindent megoldunk. Biztos vagyok benne, hogy hamar belejössz az apaságba. És, nem kell ennyire félned. Nyugodtan a karjaidba veheted a kis csöppséget majd.

-          Szeretnék melletted lenni, segíteni mindig. Tényleg!

-          Mi az?

-          Bemehetek majd a szülésre? – kérdezte félénken.

-          Nagyon örülnék, ha ott lennél és végig fognád a kezem.

-          Köszönöm! Szeretlek! – csókolt meg.

-          Én is téged!