Egy ventillátor hűsítő légáramlata előtt tértem magamhoz. Elfintorodtam. Amint kinyitottam a szemem Láttam, hogy épp Edoardo mosta az arcom.

-          Jól vagy?

-          Jól. Mi történt?

-          Elájultál. A nagy meleg és a sok izgalom.

-          Aha. Már értem. Hányingerem van.

-          Gyere. Elkísérünk mosdóig. – segített felállni. Ekkor sietett be Fer.

-          Édesem! Jól vagy? Mi van veled?

-          Hányingerem van.

-          Gyere. – segített menni. – Mi történt vele? – kérdezte Edoardo-t.

-          Elájult. Meleg. Izgalom.

-          Jájj. Kincsem. Ennyire nem fontos izgulni miattam.

-          Jó. Most izgultam.

A mosdóba zárkóztam és elvoltam egy darabig. Szerencsére nem kívánkozott ki minden belőlem. Megmostam az arcom, majd amint jobban lettem, kiléptem. Ferni rám nézett. Sok mindent közölt a tekintete, de nem mondott semmit, csak amikor elhaladtam mellette a fenekembe csippentett.

-          Hé! Au! Nando!

Fütyörészve ment tovább. Utána siettem, átöleltem hátulról, majd egy puszit nyomtam az arcára. Lehet őt nem szeretni?

Este volt egy kis buli, így későn értünk haza. Fáradtan dőltünk az ágyba. Elterveztem, hogy alszok délig legalább. Ez azonban nem így történt.

Reggel arra keltem, hogy valaki simogatja az arcom valamivel.

-          Hé. Még korán van. – nyüszögtem csukott szemmel. Fer kuncogását észleltem. Ez után elkezdte lassan lehúzni rólam a takarót és azzal a valamivel a pocim is megsimította, majd visszatért az arcomra. – NA! Hé? Te meg miben vagy? – hökkentem meg egy pillanat alatt. Fer ugyanis egy fekete öltönyben feszített.

-          Úgy látom, ez egy öltöny.

-          Jó, de minek?

-          Fontos nap ez a mai.

-          Miért is?

-          Sok minden történt velünk. Szeretlek.

-          Én is téged.

-          Itt van nekünk Maxi. És jön a leányzó is. Azt élesen látom, hogy akkor, 2004-ben elrontottam valamit. De most nem akarom ezt megismételni. Kicsim. – térdelt le az ágy mellé. Elhűlve néztem. Tudtam mi jön. Elővett egy kis dobozkát és lassan kinyitotta. – Hozzám jössz feleségül?

A szívem a torkomban dobogott. Kiáltani akartam, hogy IGEN, de nem jött ki egy szó sem. Átfutott a fejemben a 2004-es év, majd az újra találkozás és az azóta eltelt idő. Szeretem! Ki kell mondanom azt az egy szót!

-          Ha úgy érzed… - szűrte a fogai között.

-          IGEN! Fernando! IGEN! Hozzád akarok menni! – ugrottam a nyakába, de a hirtelen lendületre nem számítva a padlón kötöttünk ki. Felnevettünk. A kezemre húzta a gyűrűt, majd megcsókolt.

-          Jöhettek! – kiáltotta Fer, majd kisebb társaság ténfergett be. Itt voltak a barátaink, a Ferrari család szűkebb tagjai, Fer szülei és Maxi rohant hozzánk egy nagy csokor virággal és megölelt minket. Boldogan néztem a spanyolomra. Életem legszebb perce és még sok ilyen várhat ránk együtt…

Vége