(Brigitta Alonso)

Nagyokat köhögtem, majd behunytam a szemem. A lábam nagyon fájt. Nem bírtam, elsírtam magam.

-          Itt vagyok. Ne sírj. Fáj?

-          Nagyon. Ki akarok innét jutni. Meg fogunk halni itt.

-          Nem fogunk. Kutatnak utánunk. Igyál kicsit.

-          Köszi Niko. Ha nem lennél itt, én… nem tudom, mi lenne. Nem bírnám.

-          Most az egyszer hasznos volt a kis vitatkozásunk. Tudod min gondolkodtam?

-          Jé. Te olyat is tudsz? – köhögtem.

-          Vicces. Igen, tudok olyat. Van agyam.

-          Eddig ezt nem sokszor mutattad ki.

-          Kis pimasz. – hajolt közel hozzám. Az arcomon éreztem a leheletét.

-          Min gondolkodtál?

-          Az első találkozásunkon. Emlékszel még?

-          Elfelejthető az szerinted? Au!

-          Nagyon fáj? Nem tudom leszedni a lábadról. Nehéz és félek, hogy csak nagyobb bajt okoznék.

-          Jó, jó… Kérhetek valamit?

-          Persze. Mi az?

-          Csókolj meg.

Fölém hajolt és lágyan megcsókolt. Pont erre, a biztonságérzetre volt szükségem. Közelében nem érzek mást, minthogy biztonságban vagyok. Nem eshet bajom. A csók közben eszembe jutott az első találkozásunk. Elmesélem, hogy találkoztunk, mi történt velünk, és hogy kerültünk ide. Helyezzétek magatok kényelembe. A történet indul…

Nevem Brigitta Alonso. Fernando Alonso és Renata Alonso elsőszülött gyermeke, vagyis a kis törékeny leányzó. Törékeny? Ezt elhiszitek? Jól teszitek, hisz örököltem apám vérmérsékletét, így teljes mértékben a sebesség híve vagyok. 19 éves vagyok. Szeretek sportolni. Nemrég végeztem az iskolával. Apám nagyon ellene volt, hogy versenyezzek, így az újságírás felé terelt… Most egy helyi lapnál írok, és egy rádiónál vagyok, mint kis újonc. Ez annyit jelent, hogy kávét, üdítőt kell felszolgálnom. Mennyivel szívesebben hajtanék a pályán.

Most a hétvégén épp apám kísértem el a Spanyol Nagydíjra. Apámat megkérte a Ferrari, hogy mivel versenyzett ott, segítse őket a hétvégén. A kocsiban ültem mellette. Kissé durcásan. Ez mostanában szinte szokásos, mivel mérges vagyok rá, hogy eltérített az autóversenyzéstől.

-          Brigi. Ne durcizz kislányom. Nem áll jól.

-          Márpedig ilyen a hangulatom.

-          Nem volt kötelező eljönni velem.

-          Jól tudod, hogy nem ez miatt vagyok durcás.

-          Figyelj jól rám. Az nem a nőknek való világ. Egy férfi sport. Veszélyes.

-          Veszélyes? Apa! Arra több esély van, hogy az utcán meggyilkolnak, vagy egy autó elüt, vagy mit tudom én, egy zongora a fejemre esik, mintsem hogy egy Formula 1-es autóval meghaljak! Tudod jól, mekkora a biztonság!

-          Nem érdekel. Akkor sem akarlak látni a képernyőn 300-al repeszteni!

-          És ha én ezt akarnám? – sandítottam rá. Nem felelt. Ez is egy jól végződő beszélgetés.

Amint megérkeztünk a pályára elindultunk befele. A Paddockban előresiettem. A büféhez mentem, majd kértem egy ásványvizet. Épp a visszajárót számolta a büfés lány, mikor azt éreztem, hogy valaki végigsimít a fenekemen. Megfordultam azonnal.

-          Halihó kislány. Mizus veled?

-          Elnézést. Mi ez a viselkedés?

-          Csak tudni akarom, hogy nincs-e kedved egy fergeteges hancúrra a szobámban. Tudod én F1-es pilóta vagyok.

-          Oh, hát persze… - fordultam vissza az ásványvizemért. Lecsavartam a tetejét.

-          Akkor induljunk. Én készen ÁLLok.

-          Igen? Hát én nem! Úgy látom, rád fér egy kis hidegzuhany. – és jól leöntöttem ásványvízzel, majd büszkén indultam vissza a Ferrari Motorhome-ba. Még ilyet. Fergeteges hancúr. Hova fejlődnek a mai fiatalok? Nem mintha én olyan öreg lennék, de mégis…