Pár nappal később ki is engedtek minket, de már az elején kikötöttem Kiminek, hogy abba a sírboltba, én ugyan nem költözöm be, még ideiglenesen sem.

Kiminek se nagyon akaródzott visszamenni, úgyhogy nem sok lehetőségünk maradt Helsinki, a thaiföldi ház, vagy nálam Indianapolisban.

Én utóbbira szavaztam, lévén hogy otthonos kis vacok, és Amerikában mindenki szarik rá, hogy ki az Kimi Raikkonen. Végül kisebb unszolás után meggyőztem Kimit, és amit megkaptuk a zárójelentéseket, máris a reptérre mentünk.

Hosszú út várt ránk, de megérte. Legalábbis szerintem, Kimi már nem volt ennyire lelkes.

-          Most mi bajod van? –érdeklődtem ércesen, miközben bekászálódtunk Kimi magángépébe –  Ha ennyire nem akartál hazarepülni velem, akkor miért nem mondtad, hogy menjünk inkább Helsinkibe, vagy Phuketbe?

-          Mert egyik ház sem az otthonom, és nem is szeretem őket. De egy napot sincs kedvem repülni mert az hosszú, csak ezért hogy veled lakjak ott, ahol még egy gombostű sem az enyém.

Már megint! Bazd meg Kimi!

-          Látom megint jó a hangulatod…

-          Remek lenne a hangulatom, ha békén hagynál, és nem erőltetnéd rám a prímábbnál prímább ötleteidet! – mondta gúnyosan.

Nem értem ezt az embert!

-          Jó, akkor mond meg baszd ki, hogy hova menjünk, és menjünk oda. De akkor döntsél már végre!

-          Haza akarok menni Espooba!

Hna süsd meg! Remek! Bezzeg rám nem gondol!

-          Zseniális! És én mit csináljak a szüleiddel, meg a bátyáddal? Úgy vágnak ki a házukból, hogy lában nem éri a földet! KI  NEM  ÁLLHATNAK! Rémlik?

-          Én Espooba akarok menni! –közölte, és a fejébe húzta a sapkát, majd elnyúlt a széken, mint aki aludni készül. Bedugta a fülébe az Ipodot.

Szuggeráltam, de semmi. Önző, egoista disznó!

-          Kimi! Kimi!

Durcizott!

-          Kimiiii!

Semmi, se kép se hang! Csodás!

Hihetetlen! Az agyam eldobom.

-          Jó! Akkor csinálj, amit akarsz! – mondtam halkan.

Felkaptam a táskám, és lecsörtettem a gép lépcsőjén. Ennyit igazán megtehetne értem, hogy velem jön, jól érezné magát, de nem ő oda akar menni, ahol nekem most a legszarabb lenne.

A kapitány éppen a gép előtt állt, és beszélgetett egy szerelővel, és egy tisztszerűséggel.

-          Kapitány! – szóltam oda.

-          Kisasszony! Valami gond van?

-          Változott az úti terv, Espooba repülnek, de nélkülem.

-          Kisasszony?

-          Hosszú. Csak menjenek! Mielőtt még kitalál egy harmadik úti célt! De a csomagjaimat szeretném visszakapni, ha nem gond!

Gyorsan kiszedte őket a gép aljából, és én meg elindultam velük a magánrészről, a nagy hangárba.

Én hazamegyek, ő meg? Csináljon, amit akar.

Oda mentem egy pénztáros pulthoz, és vettem egy jegyet az első gépre.

Kicsit rohannom kellett, hogy elcsípjem a járatom, és ráadásul nem közvetlen volt, hanem New Yorkba ment, és aztán Indianapolisba, a két gép közt volt három óra. Majdcsak túlélem valahogy.

Amint belszálltam, elővettem a mobilt, hogy kikapcsoljam.

Tizenkét nem fogadott hívás, mind Kimitől.

Meg három sms.

Megnyitottam az elsőt:

„ Hol a fenében vagy???? Vedd már fel az a kurva telefont! Vedd fel!”

Zseniális, micsoda diplomáciai érzék, és kedvesség!

Második sms:

„ Te kérdezted, hogy hova akarok menni, akkor most mi bajod van? Akkor meg minek hisztizel? Honnan szeded, hogy neked nem lenn jó Espooban? Mindig annak kell lenni, amit te akarsz, akaratos dög vagy! Menj a francba! Nincs szükségem, egy olyan nőre, aki dróton akar rángatni, mint egy bábot! Egy fokkal sem vagy különb Jennynél!”

Azt hittem elbőgöm magam, de most tényleg, ez azért durva. Pár napig jól megvoltunk, aztán tessék, megint, a semmin veszekszünk. És hogy van képe, egyáltalán ahhoz a nőhöz hasonlítani, vagy csak egy lapon említeni vele. Idióta barom,  csökött agyú ősember!

Nem olvastam el a harmadik smst. Kikapcsoltam a telefont.

Felszálltunk.

Elővettem a laptopot, és zenét hallgattam, filmet néztem egészen addig, amíg le nem ragadt a szemem. Mindenféle ökörséget álmodtam, értelem és összefüggés nélkül.

Jó sokat aludhattam, mert alig ébredtem fel, és jelezték, hogy fél óra múlva New Yorkban vagyunk.

Kora délelőtt érkeztünk meg, és természetesen szakadt az eső, szerencsére ez engem nem érintett komolyabban. A csatlakozásom sem indult késve.

Leültem egy kávézóba szemben egy terminál ablakkal, és a kávémat kavargatva bámultam ki az esőbe. Rossz hangulatban voltam. Nem tudom meddig ültem ott, de nem is nagyon érdekelt.

Elő kéne venni a mobilt, és bekapcsolni, hogy keresett e valaki?

Előtúrtam, és bepötyögtem a kódot.

Egy köteg nem fogadott hívás Kimitől, és újabb smsek, olvasás nélkül kitöröltem mindet.

Aztán két hangposta üzenetem is jött, de valami ismeretlen számról.

Felhívtam a szolgáltatót, és megnyomtam a kellő gombokat, hogy meg tudjam hallgatni.

-          Kimi vagyok! Kérlek ne tedd le! – hadarta el gyorsan.

Azonnal ki akartam nyomni, de meghallottam a következő mondatot.

-          Ritka nagy hülye vagyok, sajnálom. Tudod milyen vadbarom vagyok, előbb beszélek, aztán gondolkodom. Nem megyek sehova nélküled! Hallod? Itt várlak a gépnél, kérlek gyere ide, vagy hívj fel, hogy merre vagy jó?  Sajnálom…. Szeretlek! – mondta csendesen.

Hát kétlem, hogy még a gépnél várna, már majdnem egy nap eltelt.

Meghallgattam a másodikat is.

- Kimi vagyok! Megint! Több órán át vártunk rád, de hiába. Azért utánad érdeklődtem, de senki nem tud rólad semmit. Úgyhogy biztosan gépen vagy, és hazafelé tartasz. Nem tudom, hogy mennyek e utánad, vagy ne?....... Elég paraszt voltam, ezért nem tartom kizártnak, hogy esetleg már szakítottál is velem……..Sőt, ami azt illeti biztos vagyok benne, hogy igen……………- mondta már majdnem sírva - Nincs értelme itt ülni a reptéren, úgyhogy visszamegyek Baarba……

Aggódom érted……Azért annyit megtennél, hogy írsz legalább egy smst, hogy rendben hazaértél?......... Szia….

Letettem a telefont.

Már megint….Megint kikészült….A kezembe temettem az arcom, katasztrófa. Nem hogy egyről a kettőre, de nulláról az egyre nem jutunk el.

Csak nem csinál hülyeséget! Megígérte! Miért nem érti már meg, hogy szükségünk van egymásra. Csökönyös szamár!

Mély levegőt vettem, és próbáltam nem bőgni.

Már megnyomtam volna a hívás gombot, amikor valaki váratlanul rám köszönt a hátam mögül.

-          Szia Angie!

Azonnal megfordultam.

Köpni nyelni sem tudtam, csak bámultam rá, mint borjú az új kapura.

-          Te hogy kerülsz ide? –kérdeztem döbbenten.

-          Felhívtam Brunot is, hogy tudja e hová mentél, és ő mondta határozottan, hogy a helyemben utána jönne, de rögtön….- mondta Kimi félszegen.

Azonnal nyakába ugrottam, és átöleltem.

-          Te hatökör, te szamár, te őstulok! Te… te…áhhhh!

-          Azért ennyi kedves jelzőt egyszerre még nem kaptam. – mondta félszeg mosollyal.

Hozzábújtam.

-          Kibírhatatlan vagyok…

-          Hát néha az…

-          Sajnálom….Majd igyekszem fékezni magam….

-          Az jó lenne…..

-          Hazavihetlek? – kérdezte csöndesen.

-          Haza! De előtte visszaváltom a jegyem. Pár perc és jövök. Itt megvársz?

Bólintott.

-          Sietek!

Elrohantam, kicsit feltorlódott előttem a sor, és ez ügyintéző is vacakolt egy csomót.

Visszarohantam a kávézóhoz, de Kimi nem volt sehol. Ránéztem az órámra.

Kurva életbe! A picsába!

Kicsit több mint negyven percet voltam távol. Ekkor mondták be, hogy a járatom most száll föl.

Jézusom! Csak nem hiszi azt, hogy elrepültem nélküle??? Hogy átvertem???? Hogy így akartam megbüntetni????

Jaj ne! Ne ne ne ne ne!

Azonnal tárcsáztam Kimit, de a telefonja ki volt kapcsolva.

Hívtam, de hiába!

Lerogytam egy padra.

Folyamatosan próbáltam hívni, de nem jártam sikerrel.

Végül az x – edik hívás után, rábeszéltem a hangpostára.

-          Angie vagyok! – mondtam bőgve – Itt…. vagyok.... a  reptéren….., csak … elszarakodták az ügyintézést…..Nem mentem nélküled sehova….. Nem vagyok a gépen…..Ha még itt vagy, gyere értem… a kávézónál vagyok egy padon… ahol hagytalak….Szeretlek!

Kora estig ültem a padon, el sem mozdultam, de hiába.

Végül az utolsó gépre vettem egy jegyet, és hazarepültem.

Mire leszállt és összeszedtem a csomagjaimat, este tíz óra felé járt az idő, és én teljesen kész voltam.

Még a taxiban is reménykedtem, hogy Kimi küld magáról valami életjelet, de hiába.

Amikor, pedig bezártam magam mögött az ajtót, kitört belőlem a sírás.

Miért nem megy ez nekünk? Miért ? Miért miért?

Ha külön vagyunk majd meg veszünk a másikért, ha meg együtt, akkor táncolunk egymás idegein.

Ekkor jöttem rá, hogy se bizalom, se megértés, se hit, se kitartás nincs a kapcsoltunkban.

Légvárat építünk, és csodálkozunk, hogy állandóan szétesik. Nem jó ez így!

Teret kell adnunk a másiknak, átbeszélni mindent, és elindulni az alapoktól.

De két ilyen pukkancs, és egoista természet egy fedél alatt, akik makacsak mint kék öszvér.

Nem lesz könnyű, ha nagyon muszáj én képes vagyok visszafogni magam, de Kimi?

Pfúúú. Hna az lesz még szép, hogy ő mennyire tud idomulni…..

Még jó hogy csapattársak nem vagyunk, szétszednénk a boxot. Meg a főnökség idegeit.

Elvigyorodtam erre a gondolatra. Jó móka lenne, hogy díjaznák a mindenki, ha egymást ejtenénk ki a pályáról. Áhhh!