Kimi tekintete gyorsan változott, a megdöbbenés után jött, az undor és a gyűlölet.

-          Kurva vagy! Soha többé nem akarom látni egyikkőtöket sem! – közölte hidegen, érzelmek nélkül.

Aztán sarkon fordult, és elcsörtetett.

Bruno ekkor tért magához, fel a látványunk okozta sokkból.

-          Két idióta! –kiabált ránk, és bevágva maga mögött az ajtót elment.

Seb szorosan átölelt, azt hiszem tudta, hogy legszívesebben sírnék, de úgy éreztem nincsenek könnyeim.

Már korábban elhullajtottam az összest.

-          Ha gyorsan összekapod magad, még utána mehetünk…- suttogta Seb.

Fel kellett kacagnom.

-          Azt hiszed ezek után még szóba áll velünk? Ennyire naiv még te sem lehetsz.

-          Majd azt mondom erőszakoskodtam.

Megsimogattam az arcát, tényleg hülye vagyok, miért nem ez a pasi kell nekem?

-          Ezt már sehogy sem magyarázom ki Kimi előtt. Talán jobb is így mindenkinek. De rendes vagy. Köszi.

Finoman el akartam tolni Sebet, de nem engedte. Belecsókolt a nyakamba, és simogatni kezdett.

Értettem a célzást.

-          Seb….. elkésünk….

-          És ez….. téged…. érdekel? – kérdezte nehézkesen miközben belecsókolt a mellembe.

Fel kellett nevetnem.

-          Mi az? – kérdezte vigyorogva.

-          Azt hittem, hogy bármit képes vagy megtenni, és feláldozni a vb címért, e helyett te még egy menetre készülsz. – nevettem.

-          Téged nem! – mondta mélyen a szemembe nézve.

Lehunytam a szemem, és mégis kitört belőlem a sírás.

Szorosan átölelt.

-          Valami rosszat mondtam? – kérdezte kétségbeesetten.

-          Nem…- suttogtam.

-          Ezt mástól szeretted volna hallani…..

Csak rázott a zokogás. Seb lemászott rólam, felültem, és ő meg átölelt.

Próbált vigasztalni, de hiába, csak potyogtak a könnyeim. Olyan rendes srác….Bármit megtenne értem, és neki semmi sem lenne túl drága azért, hogy megtartson. Ilyen az igazi, a valódi önzetlen szerelem.

-          Bárcsak te lennél Kimi…..Olyan hülye vagyok! Veled boldog lehetnék, és mégis akit igazán szeretek azt meg ellököm.

Sebre néztem, láttam rajta, hogy ötlete sincs, mit mondjon, vagy tegyen.

-          Vissza kell menned a Red Bullhoz…

-          Ráérek még….

-          Tíz perc és kezdés….

-          Tudom….

Lassan felöltözködtünk, Seb még búcsúzóul átölelt és megcsókolt. De még akkor is sírtam.

A két kezébe fogta az arcom, és  letörölte a könnyeimet

-          Tudom, hogy nem vagyok Kimi. De ha bármi baj van, vagy szükséged van valakire, én itt vagyok, bárhol és bármikor. Szeretlek, és bármit megteszek, amit kérsz….

-          Szorosan megöleltem.

-          Csak ne hagyd, hogy könnyen megnyerjem az időmérőt.

Elmosolyodott.

-          Rendben…Bár esélyed sincs…

-          Majd meglátjuk! – mondtam durcásan.

Megtöröltem az arcom, és kiléptünk az ajtón. Seb elment a boxa felé, én pedig pont egy perccel az időmérő kezdete előtt beültem az autóba.

Beindítottam a motort, felbőgött, kigördültem a boxutcába. Amikor a Red Bull elé értem, hírtelen Seb, pofátlan módon bevágott elém.

Mosolyognom kellett, ha harc hát legyen harc.

Az egész időmérő alatt egymás seggében mentünk, előzgettük a másikat, és futottuk a jobbnál jobb köridőket. De nem volt elég jó a kocsim. Sebet nem tudtam megverni.

Aztán a vége előtt, öt perccel, amikor a célegyenesben lassítottam a kör végén, hogy a csapat rádión magyarázhasson valamit, megláttam egy Kimit a Red Bulltól vigyorogva kihajolni egy táblával.

A felirat: „you are slow bloody” (lassú vagy te kurva).

Lehunytam a szemem, fájt, de ez azért etikátlan. Még Kimitől is alacsony színvonal. Hogy lehet ekkora seggfej? Értem én hogy gyűlöl, de azért ez erős volt. De ha azt hiszi győzhet, téved! Bármit tesz is én megmutatom akkor is. Megmakacsoltam magam.

Aztán a visszapillantóban néztem, Seb mint valami őrült integetett kifelé, aztán a kocsit a box fala felé rántotta, és valaki villámgyorsan behúzta Kimit a táblával. Ezért megnéztem volna Kimi arcát e manővert követően.

Na megállj csak! Benyomtam a rádiót.

-          Misster Whitingnak üzenném, hogy egyébként nagy ívben szarok a Red Bullra, de legyen kedves már visszanézni a felvételeket, mivel a Red Bull egy darab baromarcú finnje etikátlan és sértő megjegyzéseket tartalmazó táblát lógat ki. Jelezném ehhez a szabályzat szerint nincs joga! Továbbá azt is, hogy ez a kör a válaszom Horner csapatának!

-          Vettük. És élőadásban voltál – mondta a dühösen az egyik mérnök.

-          Remek! Csók a nézőknek!

Bontottam a vonalat. Mentem, mint a meszes, nem is léptem a fékpedálra, csak a motorfékkel ügyeskedtem.

Annyira dühös voltam, hogy minden áron meg akartam mutatni.

Átmentem a célvonalon, fél másodpercet vertem Sebre. Első hely, de még volt több mint három perc. Az két kör. Ahogy elhaladtam a Red Bull előtt lassítottam, és kimutattam a csapat felé a középső ujjamat, csak úgy! Aztán gázt adtam.

Lófaszt Kiminek, meg Hornernek! A következő körben lassabban mentem, spóroltam a gumival és az üzemanyaggal. Seb gyors körön volt, és hozott három tizedet, még mindig én voltam elől, de éreztem, hogy megverhet. Szoros befutó lesz!

A következőben is valamivel lassabb voltam, nem tudtam javítani az időn. Az edzést leintették, de én még menni akartam még egy gyors kört, Seb meg jött mögöttem, mint egy őrült. Meg akart verni, én viszont nem akartam engedni. Mély levegőt vettem. Próbáltam lazítani.

Kikapcsoltam az agyam, csak az utat néztem, nem gondoltam semmire, csak mentem, és élveztem, hogy vezetek. Minden kanyart kihívásnak tekintettem, és minden egyenest ellenfélnek, amit le kell küzdeni. Aztán vége lett a körnek, nem fogadtam a csapat rádióját, megvártam míg Seb befut mögöttem.

Benyomta a rádiót.

-          Hányadik vagyok?

-          Nyertél! – ordított bele Colin. –Nyertünk!

-          Mennyivel?

-          Ötezred! Ötezred! A semmivel verted meg!

Ez az! Ez az! Kitartottam a kezem, feltartott mutató ujjal.

A levezető végén becammogtam a helyemre, Seb már bent állt a kettesen, Coulthard meg a hármason. Kiszálltam és a levegőbe öklöztem, odamentem a kordonnál álló csapathoz, és

pacsiztam velük. Mikor mentem be a mérlegelésre, akkor jöttek ki Sebék, le voltak törve, én meg a képükbe mosolyogtam.

De azért kitartottam a kezem egy pacsira Seb elfogadta, és David is.

A kötelező súlyvizsgálat után, pedig kiálltunk néhány jó pofi fotóra, de érdekes módon csak én vigyorogtam a képeken.

Az interjúra menet, Seb mellém jött.

-          Beszélnünk kell! – mondta Seb morcosan.

-          Hm? – nem értettem mi van.

-          Az interjúk után. Van egy kis gond!

-          Haragszol rám, amiért elvertelek? –érdeklődtem ércesen.

-          Nem!

-          Wendettiéknél leszek a szállásomon!

Bólintott. Beléptünk az interjú szobába.

-          Hat körül ott! – suttogta alig hallhatóan.

Majd beültünk a székekbe, szemben egy köteg vérszemet kapott újságíróval.

Szuper!