Fáradtan dőltem be az ágyba, és eltökélt szándékomnak tekintettem, hogy másnap csak kicsit késve fogok bemenni az első szabadedzésre. Szerettem volna minél többet aludni. Ez az este, és Bruno látogatása, visszahozta a jó hangulatom, és ez jó érzés volt.

Alig tettem le a fejem a párnára, pillanatok alatt elaludtam.

Aztán vagy olyan ökörséget kezdtem el álmodni, hogy bezárnak valami szobába, és hiába dörömbölök, nem nyitják ki. Erre riadtam fel.

Pár másodperc múlva miután magamhoz értem, jöttem rá, hogy valaki tényleg veri az ajtóm.

Ránéztem a telefonra, fél négy. Felkapcsoltam a lámpát.

Csak egy embert tudtam, aki képes hajnali fél négykor szétverni a bejáratim. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam.

Nem csalódtam, Kimi volt az. Rögtön megcsapta az orromat a tömör piaszag. Alig bírt megállni a félfának kellett támaszkodnia. Egy sötét farmert, szürke cipőt, és fehér pulcsit viselt, Red Bullos felirattal, és emblémával, ami tiszta mocsok volt.

-          Beszééélni akaaarok veled! – mondta dadogva.

-          Részeg vagy! – mondtam megvetően.

-          Nem! Csak félig vagyok részeg. – mutogatott magára, és közben tovább dülöngélt.

-          Menj el! – mondtam határozottan, és megpróbáltam bezárni az ajtót, de a lábával kiékelte.

-          Menj el! – hiába rúgtam bele többször is a lábába, csak nem akarta elvenni.

-          Beszélni ak….akardok…..v….v….- csak nem tudta kinyögni, hogy velem, és rám mutatott.

-          Látom mennyire megy a beszéd! Takarodj innen!

Dühösen rám nézett.

-          Nem! Én szeretlek!

-          Ahha persze. Menjél szépen vissza a volt feleségedhez, engem meg hagyjál békén végre! –mondtam fáradtan.

Erre Kimi hírtelen kivágta az ajtót, belépett az előtérbe, és maga mögött becsapta a bejáratit, és neki dűlt.

-          Te eszednél vagy?

-          Szeretlek!

-          Ezt már mondtad! Részeg vagy! Úgy nézel ki, mint valami disznó, és mással vagy együtt. Mit akarsz még tőlem hajnalok hajnalán? Húzz el a rákba! –ordítottam.

-          Nem! – mondta hidegen.

Közelebb lépett, megragadta a karom, a falnak szorított, és durván megcsókolt.

-          Ezt akarom!

Ennek elmentek otthonról!

Kitéptem a karom a szorításából, és felpofoztam, de erre még eszelősebben nézett rám, amikor ismét fel akartam képelni, elkapta a karom, és visszaszorított a falnak.

-          Téged akarlak! Most!

-          Te nem vagy normális! Eressz el, te barom!

Addig kapálóztam, amíg meg nem rúgtam a lábát, erre összegörnyedt, én meg bemenekültem a hálóba, és kulcsra zártam az ajtót. Felkaptam a mobilt, és tárcsáztam Brunot.

Kicsengett.

-          Vedd fel! Vedd fel kérlek! Vedd már fel!

Kimi eközben mindent megtett, hogy bejusson, szegény ajtót, ott verte, és rúgta ahol érte.

A vonal recsegni kezdett, valaki felvette.

- Igen…..tessék….

Kiminek ekkor sikerült bejutnia.

-          Bruno! Segíts! Segíts! Kimi….-ordítottam.

Kimi kicsavarta a kezemből a telefont. Majd tiszte erővel a földhöz vágta, az pedig ripityára tört.

Lefogta a két karom, és a falnak szorított, annyira, hogy alig kaptam levegőt, és kapálózni sem nagyon tudtam. Majd az egyik kezével szorította tovább mindkét a csuklómat, a másikkal pedig letépte rólam, a könnyű kis selyemhálóing felsőrészét.

Belefúrta az arcát a vállamba, el kellet fordítanom a fejem olyan piaszagot, és meghatározhatatlan bűzt árasztott.

-          Hiányoztál….Nem bírok ki még öt percet azzal a nővel…..Szeretlek…..- motyogta.

-          Eressz el!

-          Tudom, hogy hiányoztam neked…..- hozzám dörgölőzött.

-          Gyűlöllek!

-          Na persze…

Simogatta a vállam, a mellem, a nyakam, de én egyre inkább úgy éreztem, hogy elhányom magam. Próbáltam lerázni, az érintését, de hiába. Egyre erőszakosabb lett.

-          Ne kéresd már magad!

-          Gyűlöllek, érted? Gyűlöllek! Rosszul vagyok, ha csak hozzámérsz!- kiabáltam dühösen.

-          Ne mond ezt…- suttogta – Ez nem igaz…

Még inkább hozzám dörgölőzött, és egyre vadabbul simogatott, majd megfogta a kezem, és ledobott az ágyra, csak úgy nyekkentem.

Lekapta a felsőjét. Le akartam mászni az ágyról, de elkapta a derekam, és addig birkóztunk, míg ő nem volt felül. Eszelősen nézett rám. Úgy lefogott a kezével és a testével, hogy moccanni sem tudtam.

Ki voltam szögezve, mint Krisztus a kereszten.

-          Csak ez tartott életben,…. hogy ma már itt leszel a pályán….- suttogta a fülembe kéjesen.

-          Nem akarok kefélni veled! Hallod? Eressz el!

-          Szükségem van rád…..megpróbáltam, de nem bírom ki vele, csak rád gondolok, és arra lopott fél órára…..Kellesz nekem…..

Ki akartam szabadulni, de minél inkább próbálkoztam annál inkább fájt mindenem.

Az egyik karjával a fejem felett, lefogta mindkét karom, és ekkor láttam meg a lámpa fényénél a karját.

Tele volt pár napos, és egészen friss szúrásnyomokkal.

-          Jézusom….- suttogtam, és próbáltam megszámolni a kis pici foltokat.

Fölém hajolt, meg akart csókolni de elfordítottam a fejem.

-          Megint be vagy lőve! –sziszegtem.

Kimi arca fájdalmasan megrándult.

-          Kellett valami, ami segít felejteni….- suttogta.

-          Felejteni? –kérdeztem gúnyosan.

-          Elfeledtetni, hogy akivel szeretkezem és együtt élek, az, akit világon a legjobban gyűlölök! – kiabálta.

-          Te beteg vagy! – mondtam elhűlve.

-          Akarlak! –közölte hidegen, és erőszakosan megcsókolt.

Valahogy lerángatta magáról a nadrágot, és rólam, a vékony kis alsót.

Mint valami eszelős, csókolgatta a nyakam, a mellem, simogatott, és hozzám bújt.

-          Kimi ne! Ne csináld! Nem akarom! Tényleg nem!

De, mint aki meg sem hallotta, egyre szenvedélyesebb, és egyre durvább lett.

Egyre feljebb tolta a csípőjét.

-          Kimi ne…- suttogtam, és már folytak a könnyeim- Kérlek ne….Kimi….

Az egész testem nemet üvöltött, és szabadulni akart. Nem akartam, hogy Kimi itt, legyen, hozzámérjen, és ezt tegye velem.

-          Kérlek....Ha jelentek még neked valamit…. ne tedd…. –zokogtam.

-          Szeretlek…- búgta a fülembe, de közben a farkát neki nyomta a fenekemnek, és igyekezett a legjobb pozícióba fészkelni magát, hogy belém tudjon hatolni.

-          Ne……- suttogtam erőtlenül.

De hiába, Kimi, pedig már majdnem elérte a célját.

Hatalmas puffanás hallatszott. Minden olyan gyorsan történt, valaki lerángatta rólam Kimit, és elkezdte ütni, verni ahol érte. Engem, pedig egy másik valaki betakart a takarómmal, és szorosan átölelt. Alig fogtam fel, hogy mi történt.

Ránéztem Bruno volt az.

-          Ugye nem? –kérdezte rémült arccal.

Nemet intettem a fejemmel.

-          Időben jöttetek…. –suttogtam.

Oldalra néztem, és Heikki akkor próbálta szétszedni Sebet, és a pucér Kimit.

Bruno magához szorított.

-          Nem lesz semmi baj…..

Bár csak el tudtam volna ezt hinni neki.......Kitört belőlem a zokogás…..